Duna TV – 2007
„Mivel a tangó egy ölelés, és az öleléssel együtt egymás aurájába belelépünk, érezzük egymást. Óhatatlanul. Tehát megérintem, megsimogatom, átölelem. És a lépésekben vannak benne az életek.”
Frei Dosszié – 2007.12.12. – Duna TV
„Amikor először jött Buenos Airesbe és meglátta a táncoló nyugdíjasokat, nos akkor a szülei jutottak eszébe. Akik otthon már csak a tévét nézik és egymáshoz ritkán érnek… Bezzeg itt!
A villamosmérnök fiatalember csak nagyon későn, 22 évesen kezdett el táncolni, de az első Buenos Airesi élmény óta mániákusa lett a tangónak. Elkezdett ide járni és még az utcán is tangózni, mert ez itt így szokás… jött és tanult, szívta magába a levegőt. Ami itt persze könnyű, hiszen még a tánccipőboltokban is lehet órákat venni és adni. A tangó ugyanis itt maga az élet – mintha az egész város csak egy romantikus, füstös szerelmes regény lenne…
Viszont Budai László komolyan vette a szenvedélyét. 5 éve végképp otthagyta a villamosmérnökséget és fejébe vette, hogy megtanítja tangózni Magyarországot. Versenyezni kezdett, amikor csak tehette, jött Buenos Airesbe, kitartóan tanult és egyszer csak feljutott a csúcsra -a Nemzetközi Divattánc Szövetség tangó világbajnoka lett Riminiben, Olaszországban. Ugye nem is hallottak róla? A címvédő egy olasz páros volt, előző évben ők nyertek Miamiban!
Budai a tangó világbajnoki cím mellé nyert világkupát, Európa bajnokságot, mindent, amit csak lehet. Az a fajta szenvedélyes ember, aki visszaadja nekünk a reményt, hogy Magyarországon mégis csak vannak remek, tehetséges emberek!
Budai László, amióta felért a csúcsra már csak itt, Buenos Airesben versenyez. Esténként milongákba, vagyis tangóklubokba jár és Lindával, kolumbiai partnerével edz, vagy szórakozik, kikapcsolódik, egyszerűen csak élvezi az életet. A magyar tangóvilágbajnok világszerte oktat, de leginkább azért persze Budapesten. Hiszen ez a célja, tangókultúrát, latin lazaságot és atmoszférát teremteni Magyarországon is. Szerinte ugyanis van mit helyrehoznunk bőven…
Egyik délután Laci a tangó lelki gyógyító-erejéről mesélt. Szaladgáltak a pincérek, vitték az itteni kedvencet, a cortado-t, a hosszú kávét kis tejhabbal. Közben az ölelésekről volt szó – a nők vágyairól.
„Mivel a tangó egy ölelés, és az öleléssel együtt egymás aurájába belelépünk, érezzük egymást. Óhatatlanul. Tehát megérintem, megsimogatom, átölelem. És a lépésekben vannak benne az életek. Tehát az, hogy hogyan lép az illető. Félve lép, határozottan lép, gyorsan lép, érted? Hogy lép előre vagy hátra? Van, aki hátrafelé lép gyorsan azért, mert hátrál. Van, aki előre nem mer lépni, mert nem vállalja föl saját magát.”„