2009 óta Budai László partnereként tanítok és táncolok, itthon és külföldön egyaránt.
A zene és a tánc szerelmeseként gimnáziumi éveim alatt társastáncolni tanultam. Először a Jókai Klubban (Juhász Györgyinél), majd a Harmónia Táncklubban (Székely Attilánál). 3-4 év volt és imádtam minden percét. 🙂
Sajnos egyetemi elfoglaltságaim miatt nem tudtam folytatni, de amint a vége felé felszabadult egy kis időm, nem volt kérdés, hogy ismét visszatérjek-e a tánc világába. De ekkor már a tangó felé húzott a szívem. 2007-ben keveredtem Laci és Marcsi órájára egy évfolyamtársammal, Radnóthy Szabival (akinek örök hála, hogy velem tartott…;)).
Időközben lediplomáztam és okleveles építészmérnökként elkezdtem dolgozni szakmámban. Ám bő egy évvel később azon kaptam magam, hogy Lacinak aszisztálok a teljesen kezdő tangó órákon. Akkor még remegő lábakkal álltam ki az emberek elé, hiszen sosem voltak oktatói ambícióim. Pláne színpadi…
Aztán ez az egész világ szép lassan magába szippantott és többé nem engedett. Mára már főállásban a tangóval foglalkozom.
Hogy hogy is gondoljuk mi a tangót Lacival… ?
mestereim
- Budai László
- Glotz Mária
- És akiknek az óráin megfordultam (többek között): Mariano ‘Chicho’ Frumboli – Juana Sepulveda, Sebastian Arce – Mariana Montes, Pablo Villarraza – Dana Frígoli, Julio Balmaceda, Adrian Veredice – Alejandra Hobert, Norberto ‘El Pulpo’ Esbrez, José Halfon – Virginia Cutillo, Rodrigo ‘Joe’ Corbata – Lucila Cionci, Noelia Hurtado – Pablo Rodriquez, Inés Muzzopappa – Federico Naveira, Miguel Angel Zotto – Daiana Guspero, Gustavo Rosas – Gisela Paula Natoli, John Erban – Clarissa Sanchez, Loukas Balokas – Georgia Proiskou, Gianpiero Ya Galdi – Maria Filali …
szakmai tapasztalatok
- 2009-től vagyok Budai László partnere és az Argentin Tangó Táncszínház tagja
- 2007 októberében kezdtem el tangózni Budai Lászlónál
- 1997-2001 – társastánc (Jókai Táncklub – tanárom: Juhász Györgyi, majd Harmónia Táncklub – tanárom: Székely Attila)
tanulmányok
- 2001-2008 – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar
- 2006.03-07. – Hochschule Liechtenstein, Architektur (Erasmus)
- 1996-2001 – Budapesti Osztrák Iskola (ÖSB)
nyelvismeret
- német C típusú felsőfokú
- angol C típusú középfokú
- spanyol teljesen kezdő 🙂