L&A tangó

Budai László táncos-koreográfus, táncpedagógus, a Magyar Táncművészeti Főiskola és Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, hazai tangófesztiválok szervezője, külföldi fesztiválok, workshopok meghívott résztvevője, kétszeres argentin tangó világbajnok, az argentin tangó magyar nagykövete, a hazai tangós élet meghatározó egyénisége, a BudaiTangoClub vezetője, valamint az Argentin Tangó Táncszínház Közhasznú Egyesület elnöke… 🙂

Budai László és Pirity Andrea 2009 óta táncolnak együtt.

Mindketten tanultak más táncokat is, de az argentin tangó őszintesége és természetessége mindkettőjüket magával ragadta.

Szinte tökéletesen kiegészítik egymást: míg Laci táncában a jazztánc, ballett, Limón és a Graham stílusok mozgásanyagait szintetizálja a több mint 20 év alatt megismert tangó technikákkal, addig Andi a Lacitól kapott tudást, érzésvilágot saját analítikus módszereivel bontja le. Összegyúrva, harmóniájukkal egyedülálló energiákat hoznak létre a parketten.

Az oktatásnak elsősorban nem a figurális része, a lépések precíz technikája foglalkoztatja őket, hanem az, hogy magához a ‘Tangó’-hoz az érzéseken, energiákon keresztül hogyan tudnak eljutni. Milyen érzés elindulni? Milyen érzés megállni? Hogyan hozom létre a kapcsolatot partneremmel, a zenével és a talajjal? Hogyan szabadítok fel energiákat és hogy összpontosítom őket? Hogyan használom a tengelyeket/ centrumokat? Hogy tanulok meg engedni? Hogyan használom a ‘közös szabadságot’?

Az első órától igyekeznek kreatívvá és improvizatívvá tenni a táncot.

Azt vallják, hogy a férfi feladata nem a vezetés és a nő feladata nem a követés. Legalábbis a szónak nem minden értelmében. Természetesen ha lecsupaszítjuk a dolgokat, mégis erről van szó, de ha feldíszítjük mindazzal, amit mi Tangónak hívunk, máris másabb képet kapunk.

Talán Kiss Judit Ágnes szavainál szebben nem is tudnák kifejezni mindazt, amit a tangóról gondolnak:

A tangó nem tánc, hanem szenvedély, vagy életforma. Vagy leginkább a szenvedély életformája. Magázódós tánc, de nem a távolságtartás magázódásáé, hanem épp a közelségé. A tangónak szelleme van, ami nélkül fölösleges bonyolult lépéseket megtanulni. De ha valaki megismeri a tangó szellemét, azzal a táncparketten egy egyszerű séta is élvezetes. A tangóban igazából négy fontos lépés van, minden más csak lényegtelen dekoráció.

Az első lépés a férfié: a tisztelet. Sosem lehet valakit enélkül átölelni és táncolni vele.

A nő részéről a válasz a bizalom, ami nélkül a nő nem tudja követni a férfit Bízni valakiben nem könnyű feladat, de egy nőnek mindig így kell döntenie.

A férfi második lépése a felelősség. Minden pillanat a férfi felelőssége, mindenről ő dönt, így hibát is csak ő követhet el. Az a szerepe, hogy a partenere gondtalan és boldog legyen.

A nő válasza erre az odaadás. Hagyja, hogy a partnere vigyázzon rá.

Ha mindkét táncos megteszi a saját lépéseit, hálát fognak érezni egymás iránt, és megszületik a tánc. Hallani és érezni a másik lélegzetét és szívdobogását. A tangó három perc szerelem a táncosok közt, de az élet végéig tartó szenvedély a tánc iránt.

Nem alá-felé rendelt viszonyról van szó. Egyetlen másodpercig sem.

Inkább egy szavak nélküli kommunikációról. Egy tökéletes harmóniáról. Amikor tangózunk az ölelés által eggyé vállunk, majd egy testben a két lélek elkezd szabadon lélegezni és táncolni.

Fontos azonban, hogy megtanuljuk mindezt a helyén kezelni.

Sokan kezdenek el tangózni azért, mert egy filmben láttak egy vérpezsdítő tangós jelenetet vagy színházban megnéztek egy tangó show-t (lehet, hogy épp Laci és Andi szereplésével…;))

Ám fontos azt tudni, hogy a társasági tangó nem azonos a színpadi/ ‘hollywoodi’ tangóval.

Nem a mindent elsöprő szenvedélyről szól. Nem a külvilágnak szól. Nem arról szól, hogy hány figurát kombinálunk és hányszor kulcsolódik össze a lábunk tánc közben. Nem arról szól, hogy hogyan fussuk végig a táncparkettet óriási léptekkel.

Arról szól, hogy csak ‘sétáljunk ölelésben’. Eggyé váljunk, együtt lüktessünk, együtt lélegezzünk partnerünkkel és a zenével.

Enélkül az érzés nélkül tényleg fölösleges bonyolult figurákkal és kombinációkkal foglalkozni. Eljutsz odáig, hogy az egyszerű séta is örömet okoz. 🙂

A tangó egy különleges út önmagunkhoz. Nevezhetjük akár terápiának is. Kilépni komfortzónánkból egy másik dimenzióba. Nyitottá válni érzésekre és érintésekre.

Ha kész vagy rá, Laci és Andi várnak sok szeretettel, hogy megnyissanak előttetek néhány ajtót… 🙂

Videók a YouTube-on…

L&A tango CV…

itthoni tanfolyamok

színházi produkciók, fellépések

egyéb fellépések, vendégszereplések

színházi munkák, koreográfia

itthoni workshopok

  • havonta-kéthavonta Budapesten
  • Debrecen
  • Győr
  • Keszthely
  • Sopron
  • Szombathely
  • Zalaegerszeg

külföldi vendégszereplések, workshopok

  • 2020.04.30-05.03. – oktatás és fellépés – ‘Tango Emotion 13’, Garda-tó, Olaszország
  • 2019.10.24-27. – oktatás és fellépés – Academia del Tango – Athén, Görögország
  • 2019.06.28-29. – oktatás és fellépés – Pozsony, Szlovákia
  • 2019.04.25-28. – oktatás és fellépés – ‘Tango Emotion 12‘, Garda-tó, Olaszország
  • 2019.04.13. – oktatás és fellépés – Pozsony, Szlovákia
  • 2019.04.05-07. – oktatás és fellépés – ‘CaminARTE Tango Fest’, Bukarest, Románia
  • 2018.04.28-05.01. – oktatás és fellépés – ‘Tango Emotion 11‘, Garda-tó, Olaszország
  • 2018.01.27-28. – oktatás és fellépés – 10th Sarajevo Salsa Congress
  • 2017.05.26-28. – oktatás és fellépés – Fairfield, Iowa, USA
  • 2017.04.29.-05.01.- oktatás és fellépés – ‘Tango Emotion 10’, Garda-tó, Olaszország
  • 2016.05.13-15. – oktatás és fellépés – Fairfield, Iowa, USA
  • 2016.04.23-25. – oktatás és fellépés – ‘Tango Emotion 9’, Garda-tó, Olaszország
  • 2015.05.01-03. – oktatás és fellépés – ‘Tango Emotion 8’, Garda-tó, Olaszország
  • 2014.12.13-14. – oktatás – Bécs, Ausztria
  • 2014.04.12-13. – oktatás – Bécs, Ausztria
  • 2014.03.12-25. – oktatás és fellépés – Tomsk & Omsk, Szibéria
  • 2014.02.08-09. – oktatás – Újvidék
  • 2014.01.16-19. – oktatás és fellépés – Sarajevo Salsa Congress
  • 2013.12.14-15. – oktatás – Bécs, Ausztria
  • 2013.11.16-17. – oktatás – Pozsony, Szlovákia
  • 2013.06.02. – oktatás – Pozsony, Szlovákia
  • 2013.04.06-07. – stage tangó workshop és fellépés, Milánó, Olaszország
  • 2013.03.23-24. – oktatás és fellépés – Pozsony, Szlovákia
  • 2012.12.15-16. – oktatás – Bécs, Ausztria
  • 2012.11.17-18. – oktatás – Pozsony, Szlovákia
  • 2012.10.20-21. – oktatás és fellépés – Arad, Románia
  • 2012.05.26-27. – oktatás – Belgrád, Szerbia
  • 2012.05.10-13. – fellépés – ‘7th Athens Tango Festival’, Athén, Görögország
  • 2012.04.14-15. – oktatás – Bécs, Ausztria
  • 2012.03.06. – fellépés – Flor de Milonga, Buenos Aires, Argentína
  • 2012.03.04. – fellépés – Confeteria Ideal, Buenos Aires, Argentína
  • 2012.01.21-22. – oktatás és fellépés – ‘Sarajevo Salsa Congress’
  • 2012.01.06-08. – oktatás és fellépés – ‘Christmas with L&A by Rana Milonga’, Belgrád, Szerbia
  • 2011.12.10-11. – oktatás – Bécs, Ausztria
  • 2011.11.25-27. – oktatás és fellépés – ’November Tango Workshop’, Reggio Emilia, Olaszország
  • 2011.11.16-20. – oktatás és fellépés – Tomszk, Szibéria
  • 2011.09.12-15. – oktatás – Bécs, Ausztria
  • 2011.06.20-23. – oktatás – Bécs, Ausztria
  • 2011.06.18-19. – oktatás – Breitenbrunn, Ausztria
  • 2011.05.19. – fellépés – Bécs, Ausztria
  • 2011.03.24-28. – oktatás és fellépés – Szentpétervár, Oroszország
  • 2011.04.09-12. – fellépés a Beltango-val – Szófia, Bulgária
  • 2011.04.12-18. – oktatás és fellépés – Tomszk, Szibéria
  • 2011.02.05-06. – oktatás – Bécs, Ausztria
  • 2011.01.20-23. – oktatás és fellépés – ‘Sarajevo Salsa Congress’
  • 2010.11.12-14. – oktatás és fellépés – ‘From Tango to the World’ – Bologna, Olaszország …
  • 2010.09.27.-10.04. – oktatás és fellépés – Tomszk, Szibéria
  • 2010.04.30.-05.05. – oktatás és fellépés – Tomszk, Szibéria
  • 2009.11.30.-12.08. – oktatás és fellépés – Tomszk, Szibéria

külföldi és hazai tanulmányok tangófesztiválokon

  • 2019.04.25-28. ‘Tango Emotion 12‘, Garda-tó, Olaszország
  • 2018.10.05-08. – ‘VIII. OktóberPest TangoFest‘ – Budapest
  • 2018.04.28.-05.01. – ‘Tango Emotion 11‘, Garda-tó, Olaszország
  • 2017.09.29.-10.03. – ‘VII. OktóberPest TangoFest‘ – Budapest
  • 2017.04.29.-05.01. – ‘Tango Emotion 10‘, Garda-tó, Olaszország
  • 2016.10.06-09. – ‘VI. OktóberPest TangoFest‘ – Budapest
  • 2016.04.23-25. – ‘Tango Emotion 9’, Garda-tó, Olaszország
  • 2015.10.01-04. – ‘V. OktóberPest TangoFest‘ – Budapest
  • 2015.05.01-03. – ‘Tango Emotion 8’, Garda-tó, Olaszország
  • 2014.10.02-05. – ‘IV. OktóberPest TangoFest‘ – Budapest
  • 2013.10.04-06. – ‘III. OktóberPest TangoFest‘ – Budapest (szervező)
  • 2013.06.20-23. – ‘Tango Festivalito Budapest 2013’ – Budapest (főszervező)
  • 2012.11.30-12.02. – ‘Tango Infusion’ – Budapest
  • 2012.10.11-14. – ‘II. OktóberPest TangoFest‘ – Budapest (főszervező)
  • 2012.04.29-05.01. – ‘Tango Emotion 5’ – Riccione, Olaszország
  • 2012.02.24-26. – ‘Tango en Punta’ – Punta del Este, Uruguay
  • 2011.10.05-09. – ‘OktóberPest TangoFest‘ – Budapest
  • 2011.08.21-28. – ‘Danubiando 2011’ – Budapest
  • 2011.05.07-08. – ‘Tango Amadeus’ – Bécs, Ausztria
  • 2011.04.29-05.01. – ‘Tango Emotion 4’ – Riccione, Olaszország
  • 2011.03.26-27. – ‘I. Tango Fusion Symposium’ – Budapest
  • 2010.05.07-09. – ‘Tango Emotion 3’ – Riccione, Olaszország …
  • 2010.04.09-12. – ‘Tango Encuentro’ – Belgrád, Szerbia …
  • 2009.12.11-13. – ‘Pasion De Tango’ – Bologna, Olaszország …
  • 2009.11.13-15. – ‘5th London International Festival’ – London, Egyesült Királyság …
  • 2009.09.10-13. – ‘F.I.T.A., ’09 Festival International Tango Argentino’ – Párizs, Franciaország
  • 2009.09.04-06. – ‘6th International Belgrade Tango Festival’ – Belgrád, Szerbia …
  • 2009.08.23-30. – ‘Danubiando 2009’ – Budapest, Magyarország
  • 2009.09.12-14. – ‘White Nights Tango’ – Szentpétervár, Oroszország …
  • 2009.03.15-22. – ‘C.I.T.A., 11th annual Congreso Internacional de Tango Argentino’ – Buenos Aires, Argentína

tangótáborok

      • 2016
        – 07.28-31. – Keszthely
        – 07.04-11. – Rovinj, Horvátország
        – 06.13-19. – Siófok
      • 2015
        – 08.15-22. – SailTango, Adriai-tenger
        – 07.30.-08.02. – Keszthely
        – 06.16-21. – Balatonfüred
      • 2014
        – 06.18-22. – Siófok
      • 2013
        – 08.03-10. – Primošten, Horvátország
        – 07.16-21. – Nagybörzsöny
        – 07.11-14. – Festetics-kastély, Keszthely
        – 06.24-30. – Tihany
      • 2012
        – 08.12-19. – Zadar, Horvátország
        – 07.23-29. – ‘9. Győri Tangó Tábor’, Győr
        – 06.18-24. – Siófok
      • 2011
        – 07.25-31. – ‘8. Győri Tangó Tábor’, Győr
        – 07.02-09. – Rovinj, Horvátország
      • 2010
        – 07.20-25. – Balatonföldvár
        – 07.12-18. – ‘7. Győri Tangó Tábor’, Győr
      • 2009
        – 08.02-05. – Boldogkőváralja
        – 07.12-17. – Szeged